menu

A meditáció művészete

|

* Elképzelések álmában *  A szavak hipnózisa * A felébredés útján * A benned rejtőző figyelő * Az éberség művészete *

Elképzeléseink álmában

Tapasztalhatod, hogy életed folyamán a legtöbbször olyannyira bele vagy merülve a töprengéseidbe, hogy nem veszed észre az egyetlen valóságot, ami van: a jelen pillanatának a kibontakozását. Bár nézel, de mégsem látod azt, ami van; helyette a valóság torzított másában élsz: Ha este, sötétben bandukolsz, egy szél-ringatta bokorban rejtőzködő gonosztevőket vizionálsz - de ha zseblámpáddal odavilágítasz, akkor a gonosztevő eltűnik, s nem marad más, mint a puszta bokor. Egy fontos háztartási cikk hiányzik, bevásárolni mész, s a sorok közt tévelyegve beleszeretsz egy új, remek csomagolású "cuccba", sóvárogsz, és úgy távozol a pénztártól, hogy azt az egyetlen dolgot, amiért érkeztél, nem vásárolod meg. Máskor pedig a gondolataidba merülve sétálsz, előtted fekszik a földön egy gereblye, rálépsz, jól arcon csap, fölébredsz a gondolataid álmából, s csodálkozva nézel a gereblyére: "A pokolba is, ez hogy került ide?!". S ha pedig valakivel szembe ellenszenvet érzel, idegenként tekintesz rá, félsz tőle, netán gyűlölöd, miközben elfeledkezel róla, hogy ő is ugyanolyan érző-gondolkodó emberi lény, mint Te: szeret, fél, aggódik és szenved. Már nem látod, hogy Te és ő lényegében nem különböztök egymástól. 

Minden korok bölcsei azt látták, hogy a gondolatok és érzelmek sodrásába merült ember egyfajta kábulatban, álomban él - élete során alszik, mélyen alszik. Ezért szorgalmazták a megvilágosodást, a felébredést a gondolatok álmából. Kultúránk piedesztálra emelte a gondolkodást, s ezáltal háttérbe szorította az érzelmeket, a test természetes ösztöneit. A  végeredmény: egy gondolatokba, töprengésekbe, félelmekbe és vágyakba, álmokba merült emberiség, aki a tudattalanjába elfojtott érzelmekkel és ösztönökkel küzd, stresszes, kiégett, elszakadt valódi önmagától.

A gondolatoknak, szavaknak varázserőt tulajdonítunk. Azt gondoljuk, hogy csak az létezik, amit szavakba tudunk önteni, amit meg tudunk magyarázni. Pedig valójában az élet, az univerzum egyfajta spontaneitással működik: nem kell tudnunk, hogy miként dobogtatjuk a szívünket, nem kell tudnunk, hogy miként növesszük a hajunkat, miként működtessünk együtt trilliónyi sejtet a szervezetünkben, nem kell tudjuk, hogy miként lesz egy magból  káprázatos, illatos virág - mindezek egyszerűen csak megtörténnek. Hogy kényszeresen  megmagyarázhassuk a világ történéseit, felszabdaljuk darabkákra. Úgy járunk, mint az a sebész, aki darabokra szabdalja az emberi testet, hogy tanulmányozhassa azt, majd összerakja a testrészeket - de valami alapvetően fontos hiányzik belőle: az élet elillan belőle, halottá válik az így összerakott test. Hasonlóan: a világot is egymással ellentétes fogalmakra szabdaljuk, körbeírjuk, magyarázzuk - fakóvá, élettelenné tesszük. Elfeledjük azt, hogy mi szabdaltuk szét önkényesen, miközben a világ egyetlen egészként működik: minden egyszerre történik valami megmagyarázhatatlan spontaneitással - mintha az egész univerzum egyetlen élő organizmus lenne.

Vágyaink, félelmeink, elképzeléseink börtönében élünk. S minél gyakoribbá válnak azok az időszakok, amikor nem a jelen pillanatra összpontosítjuk energiáinkat (hanem a múltba révedezünk vagy a jövőt vágyjuk, féljük), annál inkább elszakadunk a jelen pillanat teljességének szépségétől, a pillanatban rejtőző lehetőségektől, s a létezés egyszerű élvezetétől. Amikor a múlt emlékein rágódunk, akkor a már megváltoztathatatlan, halott emlékeken emésszük magunkat, s a mikor a jövőt tervezzük vagy féljük, akkor a még nem létező pillanatban akarunk lenni. Mindkettő feloldhatatlan feszültséget gerjeszt: te most itt vagy, már nem változtathatod meg a múltat, és nem lehetsz még a jövőben - a most és a múlt vagy jövő között szakadék tátong. Felőrli az energiáidat, aggaszt, letörtté tesz, s nem látod meg, hogy most milyen lehetőségekkel bírsz, s hogy a mostani gondolataid, lehetőségeid, tetteid szabják meg sorsod alakulását. A fejünkben egy zsörtölődő, aggódó, okoskodó, zsarnokoskodó belső hang él: az ego s az ő félelmei, vágyai döntenek helyetted.  

A felébredés útján

Rádöbbenhetsz, hogy egyszerűen képtelen vagy nem gondolkodni. A gondolatok folyamatosan örvénylenek a fejedben, figyelmet követelnek maguknak, s a gondolatokhoz érzelmek kapcsolódnak - Te pedig menthetetlenül a kavargó gondolatok, ítéletek, érzelmek csapdájában vergődsz. Folyamatosan pásztázod a környezetedet, meglátsz dolgokat és eseményeket, egyesekhez ragaszkodsz, magadévá akarod tenni ezeket, másoktól pedig megrettensz, távol akarod tartani magad tőlük. Álmokat és rémálmokat szövögetsz vágyaid és félelmeid által vezérelve, s ezekbe az álmokba teljesen belefeledkezel: gépiessé válsz, élő automatává, egyfajta zombivá. Hiteid, meggyőződéseid olyanok, mint a számítógépen futó programok, amik automatikusan futnak, nem mások, mint kondicionálások: ezek határozzák meg, hogy mire miként reagálsz. Gépiesen, tudattalanul. Nyilvánvalóan erre az "álomkórra" az egyetlen gyógyszer az álmaidból való felébredés. Az ébredezés valójában akkor kezdődik, amikor maradéktalanul felismered, hogy gépiessé váltál, vágyaid és félelmeid csapdájában vergődsz, a gondolataid felőrlik energiáidat, kreativitásodat, s az életed rutinná, unalmassá, szenvedéssé vált. Ez a felismerés már a tudatosság ébredése: mert aki valójában rádöbben ezekre, az a benned levő tudatosság, amely kiemelkedik benned.

A benned rejtőző figyelő

Van valami benned, ami születésednél fogva egészen a tested haláláig örök és változatlan. Kisgyermekkorod óta tested sejtjei többszörösen is lecserélődtek, a gondolataid, hitrendszereid, meggyőződéseid is több alkalommal változtak (hiszen már nem gondolkodsz úgy, mint régebb kisgyerekként, vagy kamaszként), érzelmeid mélysége és minősége is változott, de mégis van valami, ami mindig változatlan maradt: ez a valódi Én-ed. Ez a benned rejtőző valódi Én az, aki életed során kimondatlanul is tudta-érezte, hogy létezik, van, tudott a testéről, érzékelte a világot, érezte az érzelmeidet és tudta a gondolataidat. Egyfajta éber tanúságként, tudomásként figyelt, kíváncsian fürkészte önmagát és a világot.

 Létezik benned egy rejtőzködő megfigyelő Én. Egy megfoghatatlan, éber, szellem-szerű tudatosság, amely tudja a belsejében létrejövő izgő-mozgó, állandóan változó formákat: tud a gondolatairól, érzelmeiről, a világról. Ez a tudatosság végigkíséri az életedet, benne jelennek meg az állandóan áramló gondolatok, érzelmek, mint tartalmak a terében. Életünk filmje a tudatosság mozivásznára vetítődik ki, de mi olyannyira belekábulunk a drámáinkba, hogy nem vesszük észre az egyetlen valódi, változatlan valóságot: a mozivásznat, amelyre életünk filmje vetül. S e filmben mi vagyunk a rendező, a főszereplő és a közönség is.
Ezt a bennünk rejtőző megfigyelő tudatosságot keressük a meditáció során.

Az éberség művészete

Ha eddig jobbára a gondolataink és érzelmeink fogságában vergődtünk, s nem vettük észre a jelen pillanatban rejtőző szépséget, harmóniát és lehetőségeket, úgy a meditáció során túllépünk a gondolatok hipnózisán, és figyelmünket a bennünk rejtőző megfigyelő Én-re irányítjuk. Figyelünk, éberen figyelünk: megfigyeljük a gondolataink természetét, az érzelmeinket, hiedelmeinket, szokásainkat, mindent, ami a tudatosságunk terében felbukkan. S amint megfigyeljük ezeket, felismerjük azoknak a valódi természetét. Egyre éberebbé válunk, túllátunk a berögzült elképzeléseinken, dogmáinkon, szokásainkon. Olyannak látjuk a dolgokat, mint amilyenek valójában, s nem olyannak, mint amilyennek elképzeljük, hogy kellene lenniük.  A gépiesség helyét átveszi valami mindenre kiterjedő éberség, tudatosság.

Számtalan technika létezik, hogy "trükkösen" ellazítsa a testet, ellenőrzés alá vonja a gondolatokat, érzelmeket, hogy végre eljusson az éber figyelem állandósulásához. Van, akinek erre van szüksége: hogy járja a spirituális utat, fejlődjön, egyre többé váljon. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy amit keresünk, az nem valami hozzánk adott többlet, nem kell kiérdemelnünk, kifejlesztünk önmagunkban - már most is azok vagyunk, amivé akarunk válni. Már most is bennünk rejtőzik a tudatosan, éberen figyelő valódi Én, nem kell megszereznünk azt. Csupán fel kell ismernünk a csapongó gondolatok, érzelmek hátterében megbúvó figyelőt és állandósítanunk ezt a tudomást. Most is benned rejtőzik, s ez a figyelő tudatosság az, ami most, ebben a pillanatban ezeket girbe-görbe vonalakat látja, olvassa, megérti és tudja. Irányítsd figyelmedet erre a megfigyelő tudatosságra - önmagadra!

Van valami, ami roppant megnehezítheti a figyelés művészetét: a gondolatok - úgy tűnik- megállíthatatlanul kavarognak a fejünkben, érzelmek kavalkádját hozva létre, s ez stresszet, testi feszültséget hoz létre. Minél inkább hozzátapadunk, belecsavarodunk gondolataink és érzelmeink hálójába, azaz a tudat tartalmaiba, annál kevésbé tudjuk észrevenni magát a tudatosságot, amely tudja ezeket a benne létrejövő tartalmakat. A tudatosságot ellazult izmokkal, lecsituló érzelmekkel és gondolatokkal lehet a legkönnyebben felismerni.

Hogyan meditálj?

Ha figyelmedet elvonja a testedben levő görcsös feszültség, az érzelmek és gondolatok áradata, úgy fontos megtanulnod, hogy miként engedheted el magad. Ha zaklatott vagy, egy ideig figyelj a lélegzetedre, arra ahogy a levegőt lassan beszívod, kiengeded. Majd figyelmeddel pásztázd végig a testedet, s rövid ideig figyelj egyes testrészeidre. Figyelj a fejtetődre, majd haladj lefelé, egészen lábujjaidig, majd fordítsd meg a figyelem irányát és haladj felfelé, fejtetődig. Többszörösen is pásztázd át figyelmeddel a testedet, mert amint figyelmedet egyes testrészeidre irányítod, úgy észreveszed, hogy azok ellazulnak, enyhén bizsergő, meleg érzést keltve élettelivé válnak. Amint tested ellazul, gondolataid és érzelmeid is lecsitulnak. Ha az még jobban ellazít, megnyugtat téged, akkor képzelj magad elé egy gyönyörű természeti környezetet és merülj bele. Segíthet a gondolatok elengedésében az is, ha egy értelmetlen szóra gondolsz: vajon mit jelenthet az, hogy "galuri"? Amint sikerült ellazulnod, teljes figyelmedet fordítsd befelé. Figyelj éberen, teljes, maximális figyelemmel: Milyen testi érzeteid vannak? Milyen gondolatok és érzelmek jelennek meg benned? Milyen  légáramlatok, hangok jutnak el hozzád? Úgy figyelj, mintha valamilyen veszély fenyegetne, s ha nem vagy elég éber, akár az életedbe is kerülhet. Csak a figyelemre összpontosíts!

Ez a meditáció legtisztább, legősibb formája: az éber figyelem művészete. Nem jelent kifacsart pózokban való ücsörgést, extázisban szellemekkel való találkozást, semmilyen "elszállt", misztikus, vallásos, ezoterikus praktikát - egyszerűen csak megtanuljuk, hogy miként kell felfedezni és állandósítani a bennünk méltánytalanul háttérbe szorult megfigyelő tudatosságot, éberséget. 

Amint ezt a tudatosságot felismerjük, ráébredünk arra, hogy valódi Én-ünk nem más, mint egy titokzatos, megfoghatatlan "valami", amit a spirituális hagyományok léleknek, vagy szellemnek neveznek.
(A cikk részlet Margitics Ferenc - Kery Ervin: A tudat ébredése c. könyvből. )  

Könyveimet itt tekintheted meg.
Cikkeim szabadon megoszthatók a forrás megjelölésével.

               Oldal kedvelése: 

A szerzőről:
A tudat természetét kutatom közvetlen megtapasztalással s a felismeréseimről számolok be a cikkeimben, könyveimben. Bővebben rólam itt olvasható. Könyveim megtekinthetőek, megvásárolhatóak itt. Ingyenes kiadványaimra és hírlevelemre itt iratkozhatsz fel: